Hitvallása

A Family International egy keresztény közösség, amelynek célja Isten szeretetének megosztása minden emberrel a világon. Hisszük, hogy minden embernek lehet személyes kapcsolata Istennel Jézus Krisztuson keresztül, aminek eredményeként boldogságra, lelki békére találhat, azonkívül motivációt érez, hogy másoknak is segítsen, Isten szeretetének jó hírét megosztva velük. Alapvető hitvallásunk nagyjából megegyezik a világ legtöbb keresztényének hitével, ugyanakkor van néhány szokatlan hitelvünk is. Életünk és hitünk egyik legmeghatározóbb elve Isten szeretetének törvényén alapul, ami szerint Isten szeretete és embertársaink szeretete betölti az összes törvényt és prófétát (Máté 22:37-40).

A Family International Hitvallása

Isten Igéje

Hitünk és tevékenységeink alapja Isten Igéje. Hisszük, hogy a Biblia Isten Igéje, amit a hit emberei írtak a Szent Lélek által inspirálva (II. Péter 1:21). A Bibliában leírt, minden korban érvényes elvek határozzák meg hitünket és üzenetünket.

Hisszük, hogy Isten egy élő Isten, aki ma is beszél az övéihez és továbbra is mutat látomásokat, próféciákat, lelki útmutatást és tanácsot ad az Övéinek.

Isten Igéje megmutatja Isten tervét az emberiség számára, megtanít arra, hogyan élhetünk összhangban Istennel és embertársainkkal, vezeti tetteinket és döntéseinket és ez lelkierőnk és növekedésünk alapja is.

  • János 1:1, Máté 24:35, János 8:31-32, Máté 4:4, Rómabeliek 10:17, Apostolok cselekedetei 2:17, Ámos 3:7, Példabeszédek 1:23

Isten

Egyetlen, mindenható, mindentudó, mindenhol jelenlevő, örök Istenben hiszünk, aki megteremtette és működésben tartja a világegyetemet és mindent, ami benne van. A Biblia arra tanít minket, hogy „Isten egy lélek” (János 4:24) és „az Isten szeretet” (I. János 4:8). Hisszük, hogy Isten mindenkit örök, véget nem érő szeretettel szeret és arra törekszik, hogy minden férfi, nő és gyerek személyes kapcsolatot alakítson ki vele.

Isten léte örök a háromságban, három, egymástól megkülönböztethető, de elválaszthatatlan személyiségben: Isten, az Atya, Jézus, a Fiú és a Szent Lélek.

  • Ézsaiás 43:10-11, János 4:24, János 14:23, I. János 4:19, 5:7, Máté 28:19, I. Korintusbeliek 8:6, Jelenések 4:11

Jézus Krisztus

Isten annyira szerette a világot, hogy egyetlen fiát, Jézus Krisztust adta, hogy megváltást hozzon a világnak (János 3:16) és megtanítsa Szeretetére a világot. Jézus Isten szeretetének a megjelenítése, aki azért szenvedte el a kereszthalált, hogy megfizessen az emberiség bűneiért és ezzel megbékítse az emberiséget Istennel (Ézsaiás 53:4-6).

Hisszük, hogy Jézus egy csoda segítségével fogant a Szent Lélek által Szűz Máriának. Emberként született, emberként élt, hogy Isten és az emberiség közvetítője lehessen (I. Timóteus 2:5). Három nappal a kereszten elszenvedett halálát követően Jézus feltámadt és 40 nappal később felemelkedett a Mennybe (Apostolok cselekedetei 1:3). Hisszük, hogy Jézus vissza fog térni a világba, hogy megalapítsa igazságos, szerető Királyságát a földön (Jelenések 11:15).

  • I. Timóteus 3:16, János 1:14, Filippibeliek 2:5-11, Zsidók 4:14-15, II. Korintusbeliek 5:21, I. Péter 2:24-25, I. Korintusbeliek 15:3-6, Máté 28:18, Apostolok cselekedetei 1:9-11

A Szent Lélek

Mennybemenetele előtt Jézus megígérte követőinek, hogy elküldi nekik a Szent Lelket, hogy megerősítse és vezesse őket lelki útjuk és Istennel való kapcsolatuk során, aki mindig velük marad (János 14:16).

A Szent Lélek elvezeti a hívőket minden igazságra, segít megérteni Isten Igéjét, segít az imádságban, és bizonyságot tenni Jézus Krisztus evangéliumáról (Apostolok cselekedetei 1:8). Hisszük, hogy minden hívő betelhet Szent Lélekkel, ha kéri Istentől. A Szent Lélek jelenléte különféle ajándékokon keresztül nyilvánul meg a hívők életében, ami lehet bölcsesség, tudás, hit, gyógyítás, csodák vagy prófécia (I. Korintusbeliek 12:4-11).

  • János 16:7, 13, Apostolok cselekedetei 1:5, 8, János 14:15-18, 26, Lukács 11:13, Rómabeliek 8:26-27, I. Korintusbeliek 12:4-11, Példabeszédek 8:1, 23, 30

Teremtés

Hisszük, hogy Isten teremtette a világegyetemet a Bibliában olvasható teremtéstörténet szerint. Isten saját képére teremtette az első férfit és nőt és Ő lehelt életet beléjük (I. Mózes 2:7), így vált az ember, az isteni teremtés eredményeként, nem pedig a véletlen evolúción keresztül, élő lélekké. Isten látható teremtése egyértelmű bizonyságot tesz az Ő örökkévaló hatalmáról és istenségéről (Rómabeliek 1:20).

Hisszük, hogy Isten az emberre bízta a föld és a föld lakói feletti gondoskodást.

  • I. Mózes 1:1, 26-27, 2:15, Zsoltárok 8:4-8, 33:6-9, Jeremiás 32:17, Zsidók 11:3

Megváltás kegyelem által

Hisszük, hogy Isten az első férfit és nőt bűntelennek teremtette. Isten szabad akaratot adott nekik, ők pedig bűnbe estek, mivel úgy döntöttek, hogy nem engedelmeskednek Istennek. A bűn így lépett be a világba és ettől kezdve minden ember természetétől fogva bűnös és Istentől eltávolodott lett (Rómabeliek 5:12-14). Isten azonban, mérhetetlen szeretetében és kegyelmében, megbékítette az embert magával, amikor elküldte egyetlen Fiát, „hogy ha valaki hisz Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16). Éppen ezért hisszük, hogy aki elfogadja Isten kiengesztelését a bűneiért Jézus Krisztuson keresztül, bocsánatot és megváltást nyer, és örökké élhet Isten jelenlétében az ez utáni életben.

A megváltás (a bűnök bocsánata) Isten szeretetének, kegyelmének és megbocsátásának ajándéka, amit kizárólag Jézuson keresztül, a Jézusban való hit által kaphatunk meg. „Nem az igazságnak cselekedeteiből, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által.” (Titusz 3:5) A megváltás ajándékának elfogadását követően a hívő örökre megváltást nyert, és halálát követően lelke örökké él a mennyországban. „És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből” (János 10:28). A hívők továbbra is esendő emberek maradnak, akiknek ugyanúgy szüksége van Isten megbocsátására, de hibáik, gyengeségeik és bűneik ellenére megváltásukat soha nem veszítik el.

  • I. Mózes 3:17-19, I. Korintusbeliek 15:21-22, Rómabeliek 3:23, Efézusbeliek 2:7-9, I. János 1:8, Apostolok cselekedetei 4:12, I. János 5:12, Rómabeliek 5:8-9, 8:38-39

Hit

A Biblia azt mondja, hogy Isten megjutalmazza azokat, akik hitben közelednek Istenhez (Zsidók 11:6). A hit Isten Igéjének tanulmányozásával nő és erősödik (Rómabeliek 10:17), az élő hit pedig cselekedetekben nyilvánul meg (Jakab 2:17). Fontos, hogy a hit életünk minden aspektusának része legyen. „Az igaz ember pedig hitből él” (Rómabeliek 1:17).

Hisszük, hogy Isten minden gyermekéről gondoskodik, segíti, támogatja, vigasztalja, megerősíti és ellátja őket. Hitünk erőt ad, hogy bízzunk Istenben az élet kihívásaival kapcsolatban, akkor is, amikor nem értjük Isten utait, illetve, hogy miért enged Isten bizonyos dolgokat megtörténni. Amikor életünket, reményeinket és a jövőnket Isten szerető kezébe helyezzük, abban bízunk, hogy Ő teljesíti nekünk adott ígéreteit. Azoknak, akik Istent szeretik, előbb utóbb Isten mindent a javára fordít az életben (Rómabeliek 8:28).

  • Zsidók 11:1, 6, Márk 9:23, Máté 8:24-26, II. Korintusbeliek 5:7, Máté 9:29, Zsidók 10:35, Példabeszédek 3:5-6, Ézsaiás 55:8-11, Zsoltárok 27:13-14, 23:1-4, 34:15, 17-19, 91:14-16

Istennek tetsző élet

Hisszük, hogy egy keresztény élete Isten szeretetének élő példáját kell tükrözzze, szavakban és tettekben egyaránt. Életünknek a Bibliában olvasható lelki erényeket kell tükrönie, amelyek a szeretet, öröm, békesség, hosszútűrés, kedvesség, jóság, hűség, gyengédség és önmegtartóztatás (Galáciabeliek 5:22-23).

Engedelmeskedünk a Bibliában olvasható figyelmeztetésnek, hogy „ne szeressük a világot, se azokat, amik a világban vannak” (I. János 2:15). Véleményünk szerint ez azt jelenti, hogy a hívő számára kerülendőek azok a világi szokások, amelyek ellentétben állnak Krisztus tanításaival, valamint kerülnünk kell az Isten tanításaival ellentétes hozzáállást és értékeket.

Miközben szilárdan hisszük, hogy a megváltás örök, így azt az egyén tetteitől függetlenül nem lehet elveszíteni, ugyanakkor, amikor egy keresztény tettei nincsenek összhangban Jézus parancsával, hogy szeressük Istent és másokat, az illető eltávolodhat Istentől. Úgy hisszük, hogy minden kereszténynek Jézus lábnyomaiban kellene járnia és az Igében leírt elvek alapján élnie és legyőzni azokat a személyes gyengeségeket és bűnöket, amelyek hátráltatják Jézushoz ás máshoz fűződő kapcsolatunkat.

Mivel testünk, a Szent Lélek temploma az Úré, hisszük, hogy egy keresztény számára fontos az egészséges életmód (I. Korintusbeliek 6:19-20).

  • I. János 2:5-6, Jakab 2:26, I. János 2:15-17, Rómabeliek 12:1-2, Példabeszédek 16:6, Jakab 3:17-18

Kommunikáció Istennel

Istennel az imán keresztül kommunikálhatunk. Imával fejezzük ki Isten iránt érzett hálánkat valamint, hogy Istenre támaszkodunk. Imában dicsérjük Istent és járulunk elé, hogy másokért közbenjárjunk.

Hisszük, hogy az ima nem csupán egy vallásos rituálé, hanem Istennel való kapcsolatunk élő, valós eszköze és fontos része. Az ima képes arra, hogy felszabadítsa Isten erejét, Isten akarata szerint és képes választ adni, ellátni szükségleteinket, gyógyítást, vigaszt, lelki békét, útmutatást és csodákat hozni. Jézus azt mondta „higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek” (Márk 11:24 – Új Bibliafordítás).

Hisszük, hogy Isten szeretne kommunikálni az Övéivel. Szeretne szoros kapcsolatban lenni mindenkivel, útmutatást, bíztatást és instrukciókat adni. Isten minden olyan ember szívéhez szól, akik Őt keresik, nem hallható és nem látható eszközökkel, de jelenlétének kézzelfogható jeleivel egyaránt.

Isten megígérte, hogy Lelkén keresztül tudtára adja gyermekeinek az Ő Igéjét (Példabeszédek 1:23). A közvetlenül Istentől érkező üzenetek fogadásának képességét a Biblia a prófétálás ajándékának nevezi. A prófétálás a Szent Lélek egyik ajándéka, ami minden hívő rendelkezésére áll és fontos szerepet tölthet be a hívő életében (Apostolok cselekedetei 2:17).

  • Jeremiás 33:3, János 14:13-14, Máté 7:7-8, I. János 5:14-15, I. Thessalonika 5:17, Rómabeliek 12:6, Apostolok cselekedetei 2:17-18, Példabeszédek 3:5-6, Efézusbeliek 5:20, Zsoltárok 34:1

A nagy Küldetés

Krisztus elküldte követőit, a keresztényeket, hogy a szeretet és megváltás jó hírét megosszák másokkal (Márk 16:15). Isten szeretete és a megváltás Jézuson keresztül egy ajándék az egész emberiség számára, ami mindenki számára, ingyen és szabadon rendelkezésre áll. Úgy hisszük, hogy a keresztények feladata, hogy társadalmi helyzetétől függetlenül, minden embert elérjenek Isten üzenetével, a keresztény értékekkel összhangban lévő eszközök segítségével.

Jézus példája nemcsak lelki igazságokra tanított bennünket, hanem megmutatta, hogyan érhetjük el, igazi együttérzéssel ,a szükséget szenvedőket, a szegényeket és a hátrányos helyzetűeket. A keresztényeknek ma is feladata, hogy vigasztalják, segítsék és szolgáljanak a szükséget szenvedőknek.

  • Máté 28:19-20, II. Timóteus 4:2, Dániel 12:3, Apostolok cselekedetei 26:18, Máté 5:14, 16, Lukács 9:1-2, Máté 10:8, Példabeszédek 3:27, Példabeszédek 19:17, I. Korintusbeliek 16:14

Hitközösség

Hisszük, hogy az egyház a Jézus Krisztusban hívő emberek lelki közössége. A keresztények közösségét nem fizikai épületek, felekezetek vagy intézmények, hanem a lélek és szeretet által összekötött hit közössége határozza meg. „Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják” (János 4:24).

Hisszük, hogy a korai keresztény egyház hitközösségének leírása az Új Testamentumban nemcsak egy történelmi leírás, hanem az őket követő hívők generációi számára is modellként szolgál a Krisztusnak tetsző életre.

A Family International tagjai egy nemzetközi hitközösség tagjai, és mint olyanok lelki és hittestvéreknek tekintik egymást, akiket egy közös cél motivál. Hisszük, hogy Jézus az életét adta értünk, „ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért” (I. János 3:16) és szeretettel szolgáljuk egymást (Galáciabeliek 5:13). Hisszük, hogy keresztényként kötelességünk szeretetben együttműködni másokkal Isten szeretetének terjesztésében és az emberek életminőségének javításában a világon.

  • I. Péter 2:5, Efézusbeliek 2:19-22, I. Korintusbeliek 12:12-14, Apostolok cselekedetei 2:46, I. János 1:7, Zsoltárok 133:1, I. Péter 4:8, János 15:13

Krisztus menyasszonya

Az Isten és népe – Krisztus és az egyház – közötti kapcsolatot a Biblia a menyasszony és a vőlegény kapcsolatához hasonlítja. A Biblia azt mondja „mert férjed a te Teremtőd, seregeknek Ura az Ő neve,” (Ézsaiás 54:5) és „mi máséi legyünk, azéi, a ki a halálból feltámasztatott, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek” (Rómabeliek 7:4).

Hisszük, hogy a Bibliában használt intim hasonlat a Jézus és az Ő egyháza közötti érzelmi egységet, a szív, az értelem és lélek egységét jelképezi, amire Jézus vágyik az Őt követőktől.

  • Hózseás 2:19-20, Ézsaiás 61:5, Efézusbeliek 5:25, Jelenések 19:7-9

Tanítványság

A keresztény tanítványságot leginkább a Jézus és tanításainak követése iránti elszántság jellemzi. „Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok” (János 8:31). Hisszük, hogy Jézus ma is arra bíztatja a hívőket, hogy kövessék Őt és az Ő tanításai szerint éljenek. Elhívása a szolgálatra lényegében nem változott attól a naptól, hogy elhívta a halászokat Galilea partjainál, hogy „Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok” (Máté 4:19).

Az Evangéliumok példát állítanak számunkra Jézus és tanítványai életéből, akiknek Isten szolgálata életük fő elhívása volt. Hisszük, hogy Isten ma is hívja az embereket, hogy életüket az Ő szolgálatának szenteljék. Az, hogy milyen módon, illetve milyen mértékben szánják oda magukat Isten szolgálatának személyes döntés, hit és meggyőződés kérdése.

  • Lukács 9:23, János 8:31-32, János 15:16, János 12:26, Márk 8:34-38

Isten szeretetének törvénye

Hisszük, hogy Isten szeretetének törvénye, ahogyan azt a Máté 22:35-40 versek elmagyarázzák, kell, hogy irányítsa minden keresztény életét és másokkal való kapcsolatát. A mózesi törvény egyik szakértője Jézust akarta próbára tenni, amikor feltette a kérdést: „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” Éppen ezért hisszük, hogy egy keresztény tetteit az önzetlen szeretet, Isten szeretete embertársaink iránt, kell, hogy motiválja.

Isten szeretetének törvénye a bibliai törvényeknek, aminek része a Tíz Parancsolat is, végső beteljesedése. „Mert az egész törvény ez egy ígében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Galáciabeliek 5:14). Éppen ezért hisszük, hogy a Krisztus általi megváltás és az Ő szeretet törvénye felmenti a keresztényeket az Ó Testamentumban található mózesi törvények alól, így azok betartása már nem szükséges. Ehelyett egy magasabb szintű törvényünk van, Krisztus szeretetének törvénye, ami minden tettünket meghatározza.

  • Rómabeliek 13:8-10, Jakab 2:8, Galáciabeliek 2:16, 3:23-25, Rómabeliek 13:10, János 13:34, Rómabeliek 10:4, Máté 5:38-46

Az Úrvacsora

Az úrvacsora egy egyszerű megemlékezés, amire Jézus kérte követőit, az általa az emberiségért hozott áldozat emlékére (I. Korintusbeliek 11:25). A hívők vesznek egy darab kenyeret, ami Jézus értünk, a mi testi gyógyulásunkért megtört testét jelképezi és isznak egy korty bort, ami Jézusnak a mi bűneinknek megváltásáért kiontott vérét jelképezi. Hisszük, hogy Jézus szenvedésén és halálán keresztül a kereszten Isten nemcsak lelkünk megváltását hozta el számunkra, hanem fizikai bajaink gyógyulását is szolgálja.

  • Máté 26:26-28, Lukács 22:17-20, János 6:51, I. Korintusbeliek 11:23-26, Ézsaiás 53:5

A halál utáni élet

Hisszük, hogy minden ember örök lélekkel rendelkezik és halála után lelke a túlvilágra kerül, ahol a földi élet során mutatott tettei és viselkedése alapján kap jutalmat vagy részesül ítéletben és ezek szerint kapja meg helyét.

Isten mindenki számára, aki hisz Jézus Krisztusban és elfogadta a megváltás ajándékát egy gyönyörű, békés és örömteli helyet készített (I. Korintusbeliek 2:9). „Ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé" (Jelenések 21:3-4).

Bár a mennyországba való belépő egy ajándék, hisszük, hogy a hívők jutalmát földi tetteik határozzák meg, illetve az, hogy mennyire tartották be Isten szeretetének törvényét.

A Biblia azt mondja „Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson” (II. Péter 3:9) és Jézus a börtönben lévő lelkeknek, a halottaknak is prédikált (I. Péter 3:18-20, 4:6). Hisszük, hogy Jézus folyamatosan arra törekszik, hogy mindeneket megbékéltessem Magával (Kolossébeliek 1:20). Nem gondoljuk, hogy azok, akik nem fogadják el Jézus Krisztust megváltójukként ebben a földi életben automatikusan a pokolba, a szenvedés és pusztulás helyére kerülnek, és nem kell az örökkévalóságig megváltás nélkül élniük. Úgy hisszük, hogy határtalan szeretetében Isten továbbra is szeretni fogja azokat, akik megváltás nélkül vannak és mindent megtesz, hogy megismertesse velük az igazságot (I. Timóteus 2:4).

  • János 14:1-3, I. Péter 1:3-5, II. Korintusbeliek 5:1-2, I. Timóteus 2:4, 4:10, Jelenések 20:11-13, Rómabeliek 5:18, 21, II. Korintusbeliek 5:10, 18-19, Rómabeliek 8:18, Jelenések 22:12, I. Korintusbeliek 3:13-15

Angyalok és eltávozott hívők

Az angyalok Isten nagy hatalommal bíró lelki teremtményei, akiknek az a feladata, hogy az emberekre vigyázzanak. A Bibliában sok példát olvashatunk arról, hogyan védték vagy segítették Isten embereit illetve adtak át üzeneteket és úgy hisszük, hogy ma is ezt teszik.

Hisszük, hogy az angyalok mellett, Isten az eltávozott hívőknek is adhat hatalmat, hogy Őt szolgálják és üzeneteket továbbítsanak Isten embereinek. Jó példa erre a Bibliából, amikor Mózes és Illés eltávozott lelke megjelent és beszéltek Jézussal (Lukács 9:28-31). Pál a „bizonyságtevők fellegeként” említi az eltávozott hívőket, akik szoros figyelemmel követik a földön folyó eseményeket (Zsidók 12:1).

  • Zsoltárok 34:7, 91:11-12, II. Királyok 6:15-17, Apostolok cselekedetei 12:7-11, Máté 1:20-24, Lukács 2:9-15, Jelenések 19:10, Zsidók 12:22-23

Lelki harc

Hisszük, hogy létezik egy, a fizikai világ számára láthatatlan lélekvilág, ahol Isten és az Ő angyalai, lelkei, valamint Sátán (az ördög), minden igazságosság ellensége, tartózkodnak. Sátán és az ő gonosz lelkei fellázadtak Isten ellen és ők felelősek az emberiséget ősidők óta sújtó gonoszság és szenvedés javarészéért.

Hisszük, hogy ádáz harc folyik a lélekvilágban a jó és gonosz között, Isten és az Ő oldalán álló jó erők és Sátán és gonosz erői között. Az emberiség történelmének kezdete óta mindkét oldal megpróbálja befolyásolni az emberek lelkét és elméjét.

Hisszük, hogy a keresztények tevékeny résztvevői lehetnek ennek a lelki harcnak, ha Istennek tetsző döntéseket hoznak, és ezek szerint cselekednek. Sok ember azonban, Istenellenes tetteivel a gonosz erők céljait támogatja, a hit és a jóság elnyomására (Efézusbeliek 6:12).

A Bibliából tudhatjuk, hogy idővel Sátán és erői legyőzetnek majd és Isten terve az emberiség számára győzedelmeskedni fog (Jelenések 20:1-3, 10). Jézus királysága megáll a földön „a világ felett a királyi uralom a mi Urunké, és az ő Krisztusáé lett, és ő fog uralkodni örökkön-örökké” (Jelenések 11:15 Új Bibliafordítás).

  • A Bibliából tudhatjuk, hogy idővel Sátán és erői legyőzetnek majd és Isten terve az emberiség számára győzedelmeskedni fog (Jelenések 20:1-3, 10). Jézus királysága megáll a földön „a világ felett a királyi uralom a mi Urunké, és az ő Krisztusáé lett, és ő fog uralkodni örökkön-örökké” (Jelenések 11:15 Új Bibliafordítás).

Isteni közbelépés

A Bibliában több természetfeletti isteni tettről olvashatunk, amelyekre nincs tudományos magyarázat. Hisszük, hogy a történelem során Isten időnként beavatkozott a dolgok természetes folyásába, hogy bizonyos körülményeket és feltételeket megváltoztasson és ezt ma is megteszi, hogy szeretetét és hatalmát megmutassa.

Amíg Jézus a földön volt nemcsak szeretetét fejezte ki az emberiség felé azáltal, hogy meggyógyította az emberek szívét és lelkét, hanem olyan csodákat is véghezvitt, amelyekkel enni adott az éhezőknek, vagy meggyógyította a beteg vagy nyomorék testeket. „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsidók 13:8), éppen ezért úgy gondoljuk, hogy Isten ma is véghezvisz ilyen csodákat.

  • Máté 4:23-24, 10:1, Márk 16:17-18, Máté 8:16-17, Lukács 7:12-16, I. Korintusbeliek 12:7,10

A királyság kulcsai

Hisszük, hogy a lelki ajándékok, amelyeket Jézus első tanítványainak adott, mai követői számára is rendelkezésre állnak. Amikor Jézus azt mondta „és néked adom a mennyek országának kulcsait; és a mit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és a mit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen” (Máté 16:19) úgy gondoljuk, hogy szó szerint azt értette, hogy átadja a mennyek királyságának lelki kulcsait a követőinek, ezzel nagyobb hatalmat biztosítva számukra. A hívők kérhetik a királyság kulcsait, amikor imádkoznak, hogy ezáltal Isten erejét kérjék egy adott helyzetben, természetesen Isten akaratával összhangban.

  • Máté 18:18, Lukács 10:19, Jelenések 1:18

Családok

Hisszük, hogy Isten a társadalom alapvető építőkövének szánta a család egységét. Azt szeretné, ha egy család tagjai megosztanák egymással életüket és támogatnák, segítenék egymást. A család rendkívül fontos a gyerekek nevelése szempontjából is.

A gyerekek Isten ajándékai és bizalmának jele, ahogyan a Bibliában is olvashatjuk: „az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom” (Zsoltárok 127:3). Hisszük, hogy minden keresztény szülő felelős gyerekei szerető gondoskodásáért és felneveléséért és az Istennek tetsző értékek és erkölcsi elvek átadásáért, hogy megtanítsa őket tisztelni és szeretni Istent és másokat (Efézusbeliek 6:4).

Hisszük, hogy a férfi és nő közötti házastársi kapcsolatot Isten rendelte el és a házasság a stabil családi egység legideálisabb formája. A házasságot kötő hívők szövetséget kötnek Isten előtt és ezzel elkötelezik magukat arra, hogy szeretni fogják, törődnek és felelősséget vállalnak házastársukért és gyerekeikért (Máté 19:4-6).

  • Zsoltárok 68:6, Efézusbeliek 6:1-4, I. Mózes 2:18, 21-24, Efézusbeliek 5:25-31, Zsoltárok 127:3-5, Máté 19:13-14, Példabeszédek 22:6, V. Mózes 6:5-7

Szexualitás

Hisszük, hogy Isten teremtette és adta az emberi szexualitást, ami az élet természetes része. A Bibliából tudjuk, hogy Isten azt mondta az első embernek és az első nőnek, hogy „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet” (I. Mózes 1:28). Isten „látta, hogy minden, amit teremtett,” és ebbe beletartozott a férfi és a nő is, testükkel és szexualitásukkal együtt, „igen jó” (I. Mózes 1:31).

Hisszük, hogy a heteroszexuális kapcsolat, amikor az Isten rendelései szerint folyik, egyetértő felnőttek között, Isten csodálatos teremtésének tiszta és természetes része, amit a Szentírás megenged.

  • I. Mózes 1:26-28, I. Mózes 2:18-25, Titus 1:15, Rómabeliek 13:10, Galáciabeliek 5:22-23

Az élet szentsége

Hisszük, hogy az emberi élet szent és minden egyes embernek Istentől kapott joga van ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak vele, mint Isten által teremtett egyénnel. Keresztényként kötelességünk szeretni felebarátunkat, mint önmagunkat (Márk 12:31), függetlenül a másik fajától, nemzetiségétől vagy társadalmi helyzetétől. A diszkrimináció, az előítélet és az Isten tervével ellentétben álló erőszak minden formáját elítéljük.

Hisszük, hogy az élet a fogantatástól egészen a halálig Isten értékes ajándéka, amit tisztelni és ápolni kell. Mivel minden élet Istentől származik, hisszük, hogy a halál idejét minden embernek Istenre kell bíznia (Zsoltárok 31:15).

  • I. Mózes 1:27, 2:7, Zsoltárok 139:14-16, Galáciabeliek 6:10, Rómabeliek 2:11, I. Korintusbeliek 16:14

Társadalmi felelősség

A hívők felelősségének tekintjük, hogy jó állampolgárok legyenek minden, a keresztény értékekkel összhangban álló ügyben, hogy tetteiket az őszinteség és az önérzet hassa át, valamint, hogy hozzájáruljanak saját közösségük jólétéhez. Betartjuk a Biblia tanítását, hogy „minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak,” (Rómabeliek 13:1). Azokban az esetekben ugyanakkor, ahol a törvény vagy előírás ellentétben áll a hívő hitével vagy a vallás szabad gyakorlásával, úgy gondoljuk, hogy a keresztényeknek lelkiismeretüket kell követniük (Apostolok cselekedetei 4:19-20).

  • Rómabeliek 12:18, 13:1-7, I. Péter 2:17, Máté 22:20-21, Apostolok cselekedetei 4:19-20

Jézus második eljövetele

Hisszük, hogy a Szentírásban olvasható, a jövőre vonatkozó jövendölések be fognak teljesedni, ahogyan más bibliai jövendölések is beteljesedtek az évszázadokon át. Hisszük, hogy a Bibliából „utolsó napokként” ismert időszakban élünk, ami Jézus visszatérésére utal (II. Timóteus 3:1). Jézus visszatérése a földre a béke, igazság és egyenlőség új millenniumát hozza el az emberiségnek (Többet erről a „Végső időkkel kapcsolatos” írásainkban).

  • Dániel 12:4, Máté 24:29-31, Jelenések 11:15, Dániel 2:44, Ézsaiás 11:9